A vers nem múlt el… a Pilinszkyben főleg nem…
Kosztolányi Dezső írja a versről:
„A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír. Az ősi közlőforma azonban a szó volt. Ezt ösztönösen érezzük, valahányszor verset szavalnak. Ünnepi borzongás fut át rajtunk, hogy a szóval, mely a könyvben térbeli életet élt, az időben találkozunk. Ezáltal válik a költészet igazán időbeli művészetté. Halljuk, amint a hangok elmúlnak egymás után, mint az élet. Másrészt tudjuk, hogy a vers nem múlik el. (…)”
Legyen szó való, vagy virtuális világról…gátat a verseknek még a járvány sem emelhetett. Két éven keresztül Lüvi-Funk Szandi és Nebehaj Timi néni felhívására karanténköltők kerestettek, sokan írtak is verseket.
A vers nem múlhat el… ebben a tanévben különösen nem…
… egy nap, amikor kifogtunk a kötetből néhány verset, és cipősdobozokba varázsoltuk a költészetet…a megfoghatatlan három dimenzióssá vált…
…egy délelőtt, amikor a mű- és népköltészet kéz a kézben járt, énekszóval, rigmusokkal égettük a minden rosszat vivő kiszebabát.
…egy este, amikor az általában szürkén szomorkodó aszfalt boldog lett a testén virágzó szócsokroktól, kanyargó metaforáktól, sejtelmes allegóriáktól, metonímiáktól, különleges szineztéziától...
(Kedves Kosztolányi Dezső! Ugye nem bánod, hogy a könyv sík papírjának sírján fekvő verset dobozba domborítottuk, papírról, képernyőről aszfaltra másoltuk? Érted, érzed hogy tér és idő összeér? Érted ugye? Érted is… meg a többi költőóriás társaidért…)
…egy éjjel, amikor a lassan kirepülő nyolcadikosok nem hagyták aludni az iskolát (aki egyébként ennek borzasztóan örült) Joli nénivel itt töltötték a csillagfényes, tavaszi tömény költeményben lubickoló éjszakát…
Április 11. József Attila születés- és a költészet napja…. nálunk, az iskolában így zajlott.
Fotók a GALÉRIÁBAN
Kép: Orossné Pohárnik Jolán, Szabó Bea
szöveg: Szabó Bea
