„Ha élet zengi be az iskolát az élet is derűs iskola lesz…” …ha mézeskalács illata járja át az iskolát, akkor az iskola derűs, karácsonyváró hangulatba öltözik… írom át egyik kedvencem, Ady Endre sorait.
Minden teremben bujkál már az ünnep…:adventi koszorúk a tanári asztalon, hangulatfények a faliújságon, fenyőfüzérek a tábla fölött, hópihék, csillagok az ablakokon, adventi naptárakban várakozó apró meglepik… meghittség, varázslat rejlik mindenhol, időnként fűszeres illatfelhőbe, máskor az énekkar dallamaival burkolva…
Az advent eseménydús idejében, Kóródi Anett kollégám kézműves szakkörökön és mindenkori osztályával (most a 4. B-sekkel) évről évre karácsony táján sütkéreznek… nemcsak a rég nem látott hó megsokszorozta napfényben, a szó valódi, hanem átvitt értelemben is, az együttlét, a közös alkotás örömében.
Kattintson a képre a további fotókért!
Miklós nap délutánján a folyosón javítottam az elsőseim füzeteit, amikor az orrom szólt a lábaimnak, és az alsó kisfolyosó nevezetes 5-ös termébe vittek… (így vezettek az orromnál fogva), ahol nagy sürgés-forgásban apró kezek gyúrták, sodorták, formákkal szaggatták, ásítozó tepsikbe sorakoztatták, a forrón várakozó sütőbe csúsztatták és fehér habbal cifrázták az illatos-ízletes mézessütiket.
Hamburgban élő unokabátyám öt évesen élte meg anyukája elvesztését, tőle őrzi azt a mesét mely szerint alkonyatkor, amikor nagyon vörös az ég alja az azért van így, mert mögötte, a Mikulás és manói már begyújtották a kemencét, együtt sürögnek-forognak a konyhában, sütik a gyerekeknek a kekszet. Ez jutott eszembe miközben szemlélődtem, ilyennek képzelem azt az égalji sütödét.
Jó volt köztük lenni… az iskola egy kicsiny közössége békésen tevékenykedik: sütöget, dudorászva díszít, kóstolgat, duruzsol, zümmög, dödörög, hallgatja a háttérben szóló karácsonyi muzsikát… derűs a miliő… „…élet zengi be az iskolát…”
Együtt lenni jó… tanulják…
Szöveg, képek: Szabó Bea
